Zsúfolásig megtelt a csodaszép Szegedi Havas Boldogasszony templom a Békesség a földön az embernek… adventi népzenei nagykoncerten

Body:

2024. december 20. 19 órától az Alsóvárosi Ferences Plébánia - Szegedi Havas Boldogasszony templom adott otthont Szeged város legrangosabb adventi népzenei eseményének, a Békesség… koncertnek. A Mentés Másként Együttes Fábri – Ivánovics Tünde – MMA ösztöndíjas népdalénekes, Fábri Géza – Táncház érem díjas kobzos énekmondó, Szokolay Dongó BalázsPríma díjas fúvós, a Népzenei Kamaraműhely, a Nyenyere Egylet Tóthné Zombori Györgyi – ének, tekerőlant, Tóth Antal- tekerőlant, Bede Ádám – klarinét, Gera Márta – ének, Fabulya Andreaversmondó, Surinás Istvánének, orgona és a Cinke kórus - Surinás István vezetésével páratlan gazdagságú műsorral örvendeztette meg a Közönséget.

A gondos előkészületek, számos próba, közös tervezés meghozta a gyümölcsét, igazán különleges élmény volt hallgatni a sokféle, de mégis szépen összecsiszolódott zenész muzsikáját. Különösképpen a fiatalok bekapcsolódása volt elragadó, valamint az a zengés, amelyet a záró énekben tapasztalhattunk.  

A közönség már igen jól ismerhette a hagyományossá vált koncert zárószámát, a Zöld az erdő… kezdetű moldvai csángó népdalt, amely minden évben megújul, hiszen az előadók és a közönség sem ugyanaz, mint korábban. A „Békesség a földön az embernek…” kezdetű versszaktól orgonajáték is felcsendült a templom Cinke kórusával, a templom orgonistájának, Surinás Istvánnak vezetésével.

A koncert után, a templom előtti téren még sokáig köszöntötték egymást finom mézes pálinkával, teával, zsíros kenyérrel a lélekben megerősített lelkek.

Hálásan köszönjük az Előadók, a Házigazdák és az Önkéntes Segítők munkáját, összefogását!


Tekintsék meg galériánkat, Herner Donát Donatello fotóiból: GALÉRIA

KONCERT FILM a Mester Tanoda Alapítvány YouTube csatornáján:
https://youtu.be/p-tWIDcN8vI?si=4cY0T6pzlW8ZYHU4

Támogatók:
A „Békesség a földön az embernek…” – Mézespálinka 2024. adventi népzenei nagykoncert szakmai program megvalósítását a Kulturális és Innovációs Minisztérium – Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő – Csoóri Sándor Alap NKTK CSSP-NEPZENE-2024-0202 és a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Program Kollégium által kiírt 786131/36 pályázati forrása támogatja.

Dátum:
2025-01-10 13:49:37
Lista elejére: 0

footi

Mester Tanoda Alapítvány

6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14.
Telefonszám: +3662549098
info@mestertanoda.hu
térkép